2010. április 23., péntek

A Mercedes elszámította magát

A tavalyi év meglepetéscsapata, a Brawn GP 2009 végén eladta többségi tulajdonát a Mercedesnek, így az 50-es éveket követően újra megjelent a száguldó cirkusz világában a Mercedes, mint önálló márka.
A 2009-es siker egyik legfőbb eleme Ross Brawn volt, aki helyes stratégiáival és mindig gyors döntéseivel a többi csapat előtt tudott járni, aminek meg is lett az év végén az eredménye. 2010-re azonban nem sok maradt ebből az előnyből, sőt... Brawn most elismerte, hogy elhibázták az idei konstrukció tervezését, ezért nem tudják egyelőre felvenni a harcot az előttük álló három csapattal (Red Bull, Ferrari, McLaren). Mint elmondta, rosszul választották meg az autó súlyelosztását, és ezért nem tudják kihozni abból a maximumot. A következő, Spanyol nagydíjtól azonban ők is jelentős újításokkal készülnek, és remélik, hogy előrébb léphetnek a versenyek során. Az újítások között megtalálható lesz a McLaren rendszere, az F-csatorna is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése