2010. május 24., hétfő

Interjú Czollner Gyulával

Nemrégiben lehetőségünk nyílt egy interjú erejéig személyesen beszélgetni az RTL Klub Forma 1-es kommentátorával, Czollner Gyulával, aki készségesen válaszolt kérdéseinkre. Az alábbiakban ezt az interjút közöljük.


Hogy szoktál készülni a kommentálásra? Híreket olvasol és figyeled az eseményeket?

2003. óta, tehát már 8. éve közvetítem a Forma 1-et, de gyerekkorom óta figyelemmel kísérem ezt a sportágat. Nálam nem úgy működik ez a kommentálásra való készülés, hogy a nagydíjhétvége előtt leülök a számítógép elé, és elkezdem olvasni a híreket. Napi szinten benne vagyok, járatom a külföldi szaklapokat, folyamatosan figyelem az internetes oldalakat. Nem ülök ez miatt többet a számítógép előtt, vagy ha mégis, az az adás elkészítése miatt van.

Kihívás egy unalmasabb futamot közvetíteni?

Nehezebb, hiszen ilyenkor kell történeteket mondani a nézőknek, amivel szórakoztatom őket. A Forma 1-es közvetítések innen, az RTL stúdiójából mennek, és én pontosan ugyanazt a képet látom, amit a néző otthon a nagyszobában. Nincs több bejövő képünk, és én sem látok több kameraképet. Ha kint lennénk a helyszínen, más lenne a helyzet.
Amikor van kint stábunk, akkor ők is segítenek, ha van egy-egy érdekesebb információjuk. Ha bejön egy Bahrein-i évadnyitó jellegű futam, ahol 60 körön keresztül nem történik semmi, akkor kell kitalálni valamit, amit mesélhetsz az embereknek.

Van valami emlékezetes esemény abból az időből, amikor utazó riporter voltál az MTV-nél?

Az első futam, amire kiküldtek, a San Marino-i Nagydíj volt 2000-ben. Tudták, hogy járatos vagyok a paddock-ban, tehát eltévedni nem fogok. Az első ember, akivel riportot csináltam, az Jenson Button volt, aki újonc volt az akkor még BMW csapatnál. Az volt az érdekes, hogy két ember félt ettől az interjútól: ő meg én. Én azért, mert még soha nem készítettem interjút, ő meg azért, mert még soha nem adott. Button sajtósa volt az, aki próbált segíteni nekem is meg Buttonnak is. Az első interjú tehát ilyen szempontból megmaradt.

Van kedvenc versenyhelyszíned?

Ezt akkor tudnám megmondani, hogy ha versenyeztem volna külföldön is. Vannak viszont olyan futamok, amiket jobb nézni. Ilyen például Monte Carlo is, mert annyira extrémek a körülmények, hogy tudod, olyan futam következik, ahol mindig történik valami. Kommentátori szemmel ezért szeretem Monte Carlo-t. Spa is ilyen, mert klasszikus versenyhelyszín. Utazói szemmel Barcelona is kedvenc, mert nagyon jó hangulatú város. Első sorban az európai és a klasszikus pályákat szeretem. Nem vagyok oda egy Bahrein-i vagy egy kínai pályáért, nagyon szép és modern helyszínek, de olyan rossz futamok vannak rajta, hogy az ember megőrül tőle. Ebből a szempontból azt gondolom, hogy sajnos átalakulóban van a Forma 1, és pont ezek a tradicionális európai pályák vannak kihalófélben.

Mi a véleményed a Hungaroringről, arról, hogy meddig rendezhet versenyeket?

Erre konkrét adatot tudok mondani, 2016-ig alá van írva a szerződés. Hogy utána mi lesz, azon kár is gondolkodni. Mi lesz 2016-ban a Forma 1-el?
Azt gondolom, hogy a Hungaroring azon pályák közé tartozik, amelyek hosszú távon tudnak tervezni, hiszen 7 évig még biztosan lesz verseny. Idén a 25. futam következik, ezzel a jelenlegi pályák közül az örökranglistán már valahol az első ötben van, ha azt nézzük, hogy egymás után hány pálya tud ennyi versenyt megszakítás nélkül rendezni. Ilyen szempontból a Hungaroringnek nagyon elismert pályának kell lennie.
Látva ezeket a hipermodern pályákat kicsit úgy érzi az ember, hogy a Hungaroring, mint létesítmény nincs az élmezőnyben. Viszont a magyar pályát nem lehet összehasonlítani ezekkel az irdatlan pénzből épült Arab Emirátusokbeli pályákkal. Bárhol, ahol most egy új pálya fog épülni, előnyben vannak az új országok.
Azt gondolom, hogy annak is örülnünk kell Magyarországon, hogy van egy ilyen pályánk, mert kis ország vagyunk. Büszkének kell lenni arra, hogy van egy pályánk immár 25 éve.

Az idei évadról mi a véleményed?

A tavalyi és az idei év is szerintem a Forma 1 történetének legjobb évei közé tartozik. Sose szerettem akkor a Forma 1-et, amikor egy, vagy maximum két csapat dominált, és akkor azt nézted, hogy kettő vagy négy autó versenyez egymással. Végre elkezdték úgy alakítani a szabályokat, hogy a kisebb pénzű csapatok is tudjanak jó autót építeni. 2010-ben ott tartunk, hogy kis túlzással négy csapat mindenképpen van, amelyeknek az autóival lehet futamot nyerni. Fontos, hogy legyen minél több versenyképes autó. Induljon úgy az év, hogy az első nyolc futamot nyolc különböző versenyző nyerje, és akkor mindenki vakarja a fejét, hogy most mi jön? Akkor jó a Forma 1.

Ha nem Forma-1-es versenyhétvégéről van szó, akkor mivel telnek a napjaid?


Alapvetően sportos beállítottságú vagyok. Ha szabad hétvégém van, akkor azt szeretem eltölteni a Balatonon. Viszont a sport fontos a mindennapjaimban is. Szeretek teniszezni. Ha nyár van, akkor nagyon szeretek napozni, imádom a napot és a vizet, tehát amint lehet, azonnal megyek víz közelbe. Ilyenkor összekötöm a napozást valamilyen sporttal. Ez így a legjobb.

Vannak-e olyan céljaid a jövőben, amiket szívesen megvalósítanál, akár szakmailag, akár magánemberként?


Persze, természetesen. Nagyon szeretem ezt a sportkommentátorkodást, mert gyerekkorom óta ezt szerettem volna csinálni, ez volt az álmom és szerencsésnek mondhatom magam, hogy ez teljesült. De szeretném más területen is kipróbálni magam. A televíziózás csak egy szakasza az életemnek. Amit most csinálok az jó és érdekel, de szeretnék kiépíteni más dolgokat is. Én nem szeretnék csak ennél maradni. A sportmenedzselés például tetszene.

Mi a véleményed a magyar pilótákról, mennyi az esélyük bejutni a Forma-1-be? Itt van például Kiss Pál Tamás…

Személyesen nem ismerem Kiss Pál Tamást, bár hallottam már róla, hogy egy nagyon ügyes srác. Kinti futamát még nem láttam, csak az eredményeit figyelem. A Forma Renault angol bajnokság egy komoly bajnoki sorozat, aki ott az élen tud harcolni, annak valamit tudnia kell az autóversenyzésről. Véletlenül ott nem fog futamokat nyerni. Ahogy fejlődik az autósport, úgy ezek az alsóbb kategóriák is gombamódon szaporodnak. Ma már rengeteg Forma autós kategória van, és több helyre eloszlanak a tehetségek. Magyarországról ez is hatalmas eredmény, hogy valaki Forma Renault angol bajnoki sorozatnak az élén tud menni. Meglátjuk, hogy mennyire lesz tehetséges Kiss Pál Tamás.

Visszatérve a Forma 1-re, a személyes tapasztalatok alapján kiről milyen benyomásod volt?

Az emberekben kialakul egyfajta vélemény az alapján, amit a TV-ben látnak. Viszont ez a valóságban teljesen másként van. Ezek a srácok nem akkor mutatják meg igazi arcukat, amikor Forma-1-es hétvége van. Ilyenkor iszonyú teher és stressz van rajtuk. Egyszerűen nincs arra idő, hogy a versenyzők kedvesek legyenek: nem lehet mindenkire rámosolyogni, nem lehet mindenkivel elbeszélgetni. Akkor lehet megtudni, hogy ki milyen személyiség, amikor találkozol velük egy teljesen más közegben. Akikkel eddig találkoztam Forma-1-en kívül, végtelenül normális srácoknak bizonyultak szinte kivétel nélkül. Akkor jó, amikor látod őket kiszakítva ebből a légkörből, ilyenkor teljesen hétköznapi emberek. Nem tudok rosszat mondani senkire.

Az interjút készítette: formula1spirit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése