2010. május 28., péntek

Török nagydíj - 1. szabadedzés

Az Isztambuli aszfaltcsíkon kezdetét vette a 2010-es Török nagydíj, túl vagyunk az első szabadedzésen.

Első két helyen a McLaren pilótái végeztek, Hamilton, Button sorrendben. Őket követi a Mercedeses Michael Schumacher és Nico Rosberg. Úgy tűnik most nincsenek akkora különbségek csapaton belül. Sebastian Vettel jobbnak bizonyult márkatársánál, míg Vettel az 5. lett, addig Webber "csak" 8. Persze messzemenő következtetéseket ebből ne vonjunk még le, egyfelől mert csak péntek van, másfelől pedig annyi minden történhet még a holnapi időmérőn, vagy a vasárnapi futamon, hogy bőven változhatnak ezek a felállások.

A török pályán legendásan jók voltak a Ferrarik (különösen Massa), de egyelőre jól titkolják ezt a fajta előnyüket. Massa a 13, míg Alonso a 9. Az olasz csapat az új F-csatornával vág neki a hétvégének. A Force India, a Williams, a Red Bull és a Sauber is próbára teszi ezt az új rendszert, és a tapasztalatok után döntik el, hogy bent hagyják-e azt az időmérőre és a versenyre is.

A Renault 6-7. helye igen biztató lehet a francia csapat jövőjét nézve. Ha a vasárnapi versenyt is bőven pontszerző helyen fejezik be, akkor lassan elmondható lesz, hogy kezd magára találni a korábbi kétszeres világbajnok gárda.

A Hispania ismét egy új tesztpilótával próbál rájönni arra, hogy az autóval vagy a pilótákkal van-e a probléma. Sakon Yamamotot ültették be Senna helyére, és paddock beli pletykák alapján, ha ő is jobbnak bizonyul, akkor az ifjú brazilnak hamarosan távoznia kell a csapattól.
Továbbra is a Lotus áll az élen a kiscsapatok közül, őket követi Chandhok a Hispániával.

Folytatás délután, itteni idő szerint 1 órától.


Hely Versenyző Csapat Időeredmény Hátrány Kör
1 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:28.653
20
2 Jenson Button McLaren-Mercedes 1:29.615 0.962 21
3 Michael Schumacher Mercedes GP 1:29.750 1.097 24
4 Nico Rosberg Mercedes GP 1:29.855 1.202 25
5 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:29.867 1.214 30
6 Robert Kubica Renault 1:30.061 1.408 23
7 Vitaly Petrov Renault 1:30.065 1.412 24
8 Mark Webber RBR-Renault 1:30.097 1.444 26
9 Fernando Alonso Ferrari 1:30.294 1.641 20
10 Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:30.501 1.848 17
11 Kamui Kobayashi BMW Sauber-Ferrari 1:30.615 1.962 20
12 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:30.853 2.200 21
13 Felipe Massa Ferrari 1:30.867 2.214 22
14 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:31.011 2.358 24
15 Pedro de la Rosa BMW Sauber-Ferrari 1:31.238 2.585 18
16 Nico Hulkenberg Williams-Cosworth 1:31.355 2.702 23
17 Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:31.464 2.811 19
18 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 1:31.735 3.082 27
19 Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:32.161 3.508 24
20 Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:32.990 4.337 23
21 Karun Chandhok HRT-Cosworth 1:34.876 6.223 13
22 Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 1:35.137 6.484 21
23 Timo Glock Virgin-Cosworth 1:35.583 6.930 15
24 Sakon Yamamoto HRT-Cosworth 1:36.137 7.484 26

(időeredmények: motorsportal.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése