2010. július 12., hétfő

25 éves a Magyar Nagydíj IV. rész

10. Magyar Nagydíj 1995.
Az 1995-ös idény tizedik futama előtt adott ki egy közleményt az FIA, miszerint a Magyar GP-től bevezetésre kerül az előzési előnyszabály; az ütközésekért felelős pilóták büntetést kapnak.
A 11-es kanyar ettől az évtől kapta meg Alesi nevét, ugyanis a francia versenyző a pénteki napon ezen a helyen csúszott le a pályáról.
A versenyen a Williams-Renault kettős győzelmet aratott. A pole-ból startoló Damon Hill előzte meg honfitársát Coulthardot, a dobogó alsó fokára a Ferraris Berger állhatott. Schumacher és Hakkinen is motorhiba miatt kényszerültek feladni a küzdelmet.
A futam érdekes jelenete volt, amikor a japán Inoue autója olajszivárgás következtében kigyulladt. A versenyző a pályaőröktől kölcsönvett poroltóval sietett vissza kocsijához, hogy eloltsa azt. Közben azonban megérkeztek a műszaki mentők is, és Inoue éppen eléjük lépett. A mentőt is be kellett hívni, de szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszta a japán fiú az esetet.

11. Magyar Nagydíj 1996.
Ismét kettős győzelmet aratott a Williams-Renault csapat. Az első helyet ezúttal Jacques Villeneuve szerezte meg, Damon Hillt és Jean Alesit megelőzve. Elkezdődött a szimulátorok kora, Villeneuve a pályát számítógépes program segítségével tanulta meg. Az első rajtkockából induló Schumacher csak a 9. helyre tudta behozni Ferrariját.


12. Magyar Nagydíj 1997.
A futamot ismét Villeneuve nyerte meg, mögötte Hill és Herbert fértek fel a dobogóra.
Erről a versenyről maradt emlékezetes Palik László szállóigévé vált mondata: „Hova tűnt Damon Hill?” A brit váltója beragadt a 3. fokozatba, ezért csúszott le a második helyre.


13. Magyar Nagydíj 1998
Ebben az évben a pálya vonalát nem érintő átépítés történt a Hungaroringen. Kibővítették a garázsok nagyságát és számát, az időmérő rendszerhez új üvegszálas kábeleket szereltek be. A célegyenest kitolták a főtribün irányába, mivel kiszélesítették a garázsok előtti utat. Az új biztonsági szabályoknak eleget téve a célegyenest és a bokszutcát elválasztó falat plexivel szerelték fel. A Hungaroring hátsó részében pedig kialakították a vezetéstechnikai pályát.
A versenyt Schumacher nyerte Coulthard és Villeneuve előtt. A pole-ból induló Hakkinen az utolsó pontszerző 6. helyre tudta behozni a gépét. Schumacher győzelme után a német drukkerek ledöntötték a kordonokat és beözönlöttek a pályára, jelentős anyagi kárt okozva ezzel. Az FIA 50 ezer dolláros büntetéssel sújtotta a szervezőket, valamint eltiltotta őket F1-es versenyek lebonyolításától. Utóbbi szankciót felfüggesztették.

Forrás: Érsek Zsolt- Simon István: 20 éves a Hungaroring, wikipedia.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése