2011. február 14., hétfő

Jó tudni a fejlesztésekről

Jellemzően minden évben készül olyan korszakalkotó technikai elem, amely nagy előnyhöz juttatja a fejlesztő csapatot és az évad későbbi szakaszában a többi istálló is igyekszik átmenteni az újítást saját gépezetére. Ilyen elem volt például a kettős diffúzor vagy az F-csatorna.

Most igyekszünk átvenni a tesztelések alatt bevetett új alkatrészeket és megoldásokat.
A talán legkevésbé drasztikus újítás a nagyobb leszorítóerőt generáló, a kettős diffúzor hiányát kiküszöbölendő, nyitott padlólemez. Kezdetben a Red Bull és a Force India alkalmazta, de több gépen is megjelenhet.
A másik az „év újítására” pályázó elem az elöl kivezetett kipufogó, amit a Renault fejlesztett. Szintén nagyobb leszorítóerőt képez, illetve a szélárnyékban követést segíti. Ellenben igen komplikált a megvalósítása, sok hibalehetőséget rejt, azonban várhatóan igyekeznek majd hasonló technikát alkalmazni más istállók is.
Három másik, igen egyedi megoldás is készült. A Ferrari hátsó szárnyának felépítése egyedi, ugyanis a legtöbb csapat húzórudas felfüggesztést alkalmaz, az olasz csapat azonban a nyomórudas verzió mellett döntött. A Williams igen alacsony helyre felszerelt kicsi váltót fejlesztett. A McLaren újítása pedig az U-alakú oldalszekrény. Ezt a szerkezetet csak nagy befektetések árán tudnák átmenteni a csapatok, így várhatóan csak Hamilton és Button autóján lesz felfedezhető.

Néhány futam szükséges ahhoz, hogy kiderüljön, melyik fejlesztés a legeredményesebb és melyik lesz a legnépszerűbb, amit szinte az egész mezőny alkalmazni fog.

További infókhoz a technikai fejlesztésekről, ajánlom Putz Patrik oldalát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése