2011. április 9., szombat

Vettel nem engedte ki a pole-t a kezéből

Maláj GP időmérő

A McLarenek potenciális jelöltek voltak a rajtrács első kockájára, de hiába küzdöttek, Sebastian Vettel az utolsó pillanatban mindenkinél gyorsabb kört futott.

A kvalifikáció érdekessége, hogy mindegyik etapot más-más pilóta más-más csapat színeiben nyerte. A Q1-ben Massa, a Q2-ben Button, az utolsó részben pedig Vettel bizonyult a leggyorsabbnak.
A Ferrari és a Renault már az első 20 percben bevetették a lágy abroncsokat, ami taktikát sejtetett. Végül azonban kiderült, hogy az első 10-be került versenyzők mindegyike a lágy gumikon fog holnap elrajtolni.
A McLarenek úgy tűnt tényleg megizzaszthatják az energiaitalosokat, de hiába teljesített kiemelkedően jól Button és Hamilton is, Vettelt nem sikerült legyőzniük. A rajtrácson nem is látszik igazán, hogy megközelítették a Red Bullokat, nagyon hasonló képet fest a felállás, mint Ausztráliában. Az első 5 helyezett sorrendje teljesen ugyanaz, a továbbiakban is csak 1-2 pozícióváltás, vagy a csapattársak felcserélődése látható. Schumacher ismét kiesett a Q2-ben, csak a 11. helyről rajtolhat holnap.
A Hispania szép eredménye, hogy 107%-on belül maradtak, tehát holnap a teljes mezőny versenybe száll majd.

Fotó: AFP, sportgeza.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése