2010. január 4., hétfő

Mit várhatunk a tankolás betiltásától?

Személy szerint nagy kíváncsisággal várom a futam alatti tankolást tiltó szabály hatásait.


Emlékszünk még, amikor 2005-ben hasonlóképp került kiiktatásra a gumicsere. Természetesen indokolt esetben – ha a kopás már veszélyeztette a versenyzést - lehetőség volt a cserére, de hát nem sok példát láttunk erre az évad során. A cél, mint a legtöbb szabályváltoztatás esetében, hogy költséghatékonyabbá és izgalmasabbá tegyék a sportágat; ezzel szemben elsősorban veszélyessé vált. Kimi Raikkönen Európai Nagydíjon futott utolsó körei a gumicsere betiltásának következményeként maradtak felejthetetlenek, a finn az első helyről esett ki jobb első kerekének kopása/vibrációja miatt. A szabály be is bukott, már nem élte meg a következő idényt.


A tankolás betiltásával elsősorban inkább biztonságosabbá válhat a sport. Az utóbbi években kifejezetten sok bakit láthattunk a bokszutcában a töltőberendezéssel kapcsolatban: nem sikerült időben levenni a tankolócsonkot a kocsiról, esetleg a versenyző elrántotta a berendezést a szerelőgárdával együtt, durvább esetben az egész csövet magával vitte a bokszutca végéig szétspriccelve a benne maradt üzemanyagot. Most ezeknek a veszélyes manővereknek biztos vége lesz. Azonban megszűnnek a tankolási taktikával járó izgalmak. Nem lesznek nagy számolgatások, találgatások, hogy vajon ki melyik körben jön ki tankolni, x mennyiségű üzemanyag felvétel esetén hány kiállásos taktikával versenyez stb.

Teljesen átértékelődik a bokszutca, illetve a kiállás szerepe. Normális esetben eddig a tankolás határozta meg a bokszban eltöltött időt, a kerekek cseréje rövidebb időt vesz igénybe. Így most sokkal nagyobb felelősség hárul azokra a szerelőkre, akik a kerékcserét végzik, hiszen minden egyes század-, tizedmásodperc számít. Azok a pilóták, akiknek gyorsabb kezű és kisebb hibaszázalékkal dolgozó emberei vannak, előbb szabadulnak a bokszból, előnyre téve szert a pályán.

Nagyon fontos szempont lesz még, hogy a megváltozott benzintank méretével fellépő problémákat, pl. az autó súlyelosztása, melyik csapatnak sikerül majd a legjobban megoldania. Érdekes kérdés az is, hogy milyen keverékeket fejleszt majd ki a Bridgestone? Teli puttonnyos autókat még nem igazán kellett szállítania az abroncsoknak. Mennyire lehet majd taktikázni a gumicserével? A közel azonos intenzitású súlycsökkenéssel minden pilóta közel azonos időben fog kereket cserélni?


Még nagyon sok kérdés fogalmazódhat meg bennünk, ha elgondolkodunk milyen hatások léphetnek fel a tankolás beszüntetésével. Ti mire számítotok? Izgalmasabbá és jobbá válhat a Forma-1 ezzel a szabálymódosítással? Vagy hasonló sors vár rá, mint a gumicsere betiltását kimondó 2005-ös előírásra?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése