2010. február 8., hétfő

Heikki Kovalainen

A finn versenyző Soumussalmiban, Finnországban született 1981. október 19-én.




Karrierje, mint a legtöbb autóversenyzőnek, gokartozással kezdődött 1991-ben. Pályafutása során a legjobb helyezése két második hely volt a Finn Formula A-ban. 2000-ben az év finn versenyzőjének választják.


Formula Renault
2001-től az angol Formula Renault bajnokságán vett részt, amelyen negyedikként zárja az idényt. Az év újonca lett két győzelemmel, két pole-lal és három leggyorsabb körrel.


2002-ben a finn versenyző előrelépett a brit F3-ba. A debütálási évében harmadik lett a bajnokságban. Öt győzelemmel, három pole-al, és három leggyorsabb körrel a tarsolyában ismét az év újoncának választották.


2003?
Nissan World széria
Első éve tanulóév volt, a megfelelő ismeretek elsajátításához egy évre volt szüksége csupán, a következőben viszont bajnok lett.


GP2
A fiatal finn versenyző 2005-ben a GP2 Arden csapatához került, ahol éles küzdelmek közepette alul maradt Nico Rosberggel szemben.


Forma 1 karrier 2006-tól
Kovalainen 2006-tól a Renault csapat tesztpilótája. 2007-től versenyzői ülést kap a francia csapattól, hiszen Fernando Alonso 2007-ben a McLaren Mercedes versenyzője. Heikki legjobb helyezése 2007-ben egy második hely volt Japánban. Az összesítésben a hetedik helyen zárta első évét 30 ponttal. Majdnem sikerült minden versenyen befutnia, hiszen csak Brazíliában esett ki.


2008- csapatváltás
Heikki Kovalainen immáron a McLaren csapat versenyzője lett Lewis Hamilton mellett.


Az évad első felében a finn versenyző hozta az eredményeket, hiszen rögtön Melbourne-ben az 5. helyen zárt, és megfutotta a verseny leggyorsabb körét is. Malajziában öthelyes rajtbüntetést kapott, de a versenyen feljött a harmadik helyre. Bahreinben ismét ötödik lett. A Spanyol Nagydíj 22. körében azonban bal első kerékdefektet kapott, ezért közel 200km/h-ás tempóval a gumifalba csapódott. A 26 g-s erejű ütközéstől eszméletét vesztette, az orvosi személyzet emelte ki az összetört autóból. Szerencséjére komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet.


A következő nagydíjakon aztán ismét jól szerepelt, hiszen a Török Nagydíj időmérőjén a második helyre kvalifikálta magát. A futam azonban már nem sikerült ilyen bravúrosra, hiszen a versenyen honfitársával, Kimi Raikkönennel ütközött, majd emiatt a boxkiállást követően a mezőny végére esett vissza. Élete első nagydíját a Hungaroringen nyerte, bár azért kellett hozzá némi szerencse is. Sokáig Hamilton és Massa mögött autózott a 3.helyen, ám minkét riválisának gondjai akadtak, ezért idő előtt feladták a küzdelmet. A 23. Magyar Nagydíjon ő lett a 100. futamgyőztes. Ezután következett az utolsó néhány futam, amelyek már nem úgy jöttek össze, ahogyan azt a finn versenyző várta volna. Csupán a Valenciai és a Monzai futam érdemel még említést. Előbbin a negyedik helyen ért célba, utóbbin pedig bezsebelhetett egy második helyet. A világbajnokságot a hatodik helyen zárta 53 ponttal.




A 2009-es esztendő nem a legjobban alakult a finn versenyző számára. A sokszor gyengélkedő autóval meggyűlt a baja mindkét McLaren-es versenyzőnek. Heikki Kovalainen legjobb helyezése egy negyedik hely, amit az Európai Nagydíjon, Valenciában szerzett meg. Összességében a 12. helyen végzett 22 ponttal.


2010-ben már a Lotus csapat versenyzőjeként láthatjuk az olasz Jarno Trulli csapattársaként.












(Kép forrás: independent.co.uk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése