2010. február 5., péntek

Timo Glock

Timo Glock a németországi Lindenfelsben született 1982. március 18-án.
Versenyzői pályafutása elég későn, mindössze 15 évesen kezdődött. 17 évesen, 2000-ben megnyerte a BMW ADAC Junior Kupát, 2001-ben pedig a BMW ADAC Bajnokságot.
2003-ban a Formula 3-ban indult, ahol az ötödik helyen zárt.

Formula 1 – először…

2004-ben lehetőséget kapott a Jordan csapatnál, ahol Giorgo Pantano helyét vehette át négy futam erejéig. Kanadában sikerült is (igaz, hogy csak az utólagos kizárások miatt) pontokat szereznie.

Ezek után bemutatkozott a Champ Car sorozatban is, ahol elnyerte az év újonca címet.

GP2 – két év alatt a csúcsra ért

2006-ban egyszerre két helyen kellett hely állnia: a BMW Sauber leszerződtette második számú tesztpilótává, és a GP2-ben is lehetőséget kapott a BCN Competicion csapatnál. A csapat gyenge szereplése miatt átszerződött az iSport-hoz, ahol lényegesen jobban tudott teljesíteni, és végül a negyedik helyen végzett. 2007-ben szintén az iSport-nál versenyzett, uralta a mezőnyt, aminek végül meg is lett az eredménye: megnyerte a bajnokságot azelőtt a Lucas di Grassi előtt, akivel 2010-ben együtt versenyeznek a Virgin GP-nél. Az év végén tesztelt a Toyotánál, ám szerződése még a BMW-hez kötötte. Hosszas huza-vona után végül a bíróságon kimondták a szerződésbontást, és Glock aláírhatott a Toyotához.

Formula 1 – másodszor…

2008-ban a Toyota színeiben immár másodszor állhatott fel a rajtrácsra, csapattársa Jarno Trulli volt. Első pontjait csupán a kanadai nagydíjon tudta megszerezni, addig folyamatos kiesések vagy balesetek hátráltatták. A Magyar nagydíj újabb fordulópont volt Timo versenyzői pályafutásában, ahol megszerezte élete legjobb helyezését: a kockás zászló a második helyen intette le. A következő versenyeken néhány újabb pontot tudott szerezni, majd következett az évadzáró Brazil nagydíj, ahol végülis ő döntötte el a végső győzelmet Massa és Hamilton között: száraz pályás gumikkal körözött a szakadó esőben, ami elég jó taktikának tűnt, egészen az utolsó körig, ahol annyira lelassult a vizes pályán, hogy végül az utolsó kanyarban Hamilton elment mellette, ezzel az 5. hellyel pedig ő lett 2008 világbajnoka. Sokan megkérdőjelezték Glocknak ezt a tettét, és azzal vádolták, hogy szándékosan engedte el Hamiltont, ezzel a győzelemhez segítve őt.

A 2009-es évben két dobogós helyezést könyvelhetett el, előbb a félbeszakított Maláj nagydíjon lett harmadik, majd Szingapúrban ismét egy második helynek örülhetett. Az ezt követő Japán nagydíjon az időmérőn súlyos balesetet szenvedett, aminek következtében ki kellett hagynia a hátralévő három futamot, így számára idejekorán véget ért az évad. 2009 végén a Toyota bejelentette, hogy kiszáll a Formula 1-ből, ezért Glock-éknak új csapat után kellett nézniük.

2010-ben a Virgin GP színeiben debütál.

(kép forrása: farm3.static.flickr.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése