2010. február 5., péntek

Lucas di Grassi

Lucas Tucci di Grassi 1984. augusztus 11-én született Săo Paulo-ban.

A kezdő lökés - gokart

1997-ben, 13 évesen került először közel a versenyzéshez. Édesapja, Vito vitte el az első gokart versenyre, és innentől nem volt visszaút Lucas számára. 1997-ben az összes bajnokságot megnyerte ahol elindult. 1998-ban a Dél - Amerikai Világbajnokságot, 2000-ben a Pán – Amerikai Gokartbajnokságon diadalmaskodott. Ezek után is számos összetettbeli második és harmadik helyezések következtek, neves bajnokságokban.

2004-ben bekerült a Renault Driver Development (RDD) programjába, ahol a fiatal pilótákat fejlesztik és támogatják, hogy elérhessenek a csúcsra ebben a sportágban. 2005-ben lehetőséget kapott élete első Forma 1-es tesztjére; Fernando Alonso autóját próbálhatta ki. Év végén megnyerte a Makaói bajnokságot, ami a legtekintélyesebb F3-as verseny.

GP2 – majdnem a csúcson

Az eredményeknek köszönhetően meghosszabbították az RDD szerződését, és 2006-ban debütálhatott a GP2-ben is. A Durango-val az összetettbeli 16. helyet szerezte meg, de elkönyvelhetett egy leggyorsabb kört is Monacoban.
2007-re az ART GP-hez szerződött, ahol Timo Glock (a leendő csapattársa) mögött a 2. helyen végzett az összetettben.
2008-ban a Renault 3. számú pilótája lett, majd a Francia Nagydíjtól kezdve ismét versenyzett a GP2-ben is a Barwa Int. Campos színeiben. 3. helyen végzett még úgy is, hogy az első 6 versenyt kihagyta.
2009-ben a Racing Engineering csapathoz szerződött, ahol nagy reményekkel vágtak neki az évadnak, az előző évek sikeres szerepléseit követően. A várva várt végső siker elmaradt, ismét a 3. helyen végzett. Az Európa Nagydíjtól kezdve (Valencia) ismét a Renault 3. számú pilótája (Grosjean helyett).

A végső cél – Forma 1

2010-re végre elérkezett élete legnagyobb céljához, és március 14-én a Virgin GP színeiben debütálhat majd Bahrein-ben.


(kép forrása: newsimg.bbc.co.uk)

Lucas és a rajongók

Lucason nehéz kiigazodni. Kétszer volt szerencsém találkozni vele, először kevésbé volt lelkes, de azért persze szívesen írt alá és fényképezkedett. Következő évben viszont kitörő örömmel fogadott minden ilyen jellegű közeledést, végig mosolyogva és beszélgetve kommunikált a rá várókkal. Az idei év talán választ ad majd arra, hogy melyik is az igazi Lucas… hacsak nem egy harmadik arcát mutatja meg nekünk…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése