2010. február 5., péntek

Sauber F1 Team

A Peter Sauber alapította csapat 1970 óta létezik, de a száguldó cirkusznak csak 1993 óta aktív tagja. 2006-tól 2009-ig nem szerepeltek a sportágban, 2010-re azonban visszatérnek.

F1 előtt
Peter Saubert a 60-as évek végén 70-es évek elején még a rally világából ismerték, először mint versenyzőt, később pedig mint menedzsert. Közben saját autókat kezdett el gyártani. 1985-ben készült az első Mercedes motoros versenygépe, ami a későbbiekben a német céggel való szakmai kapcsolathoz vezetett. Így a csapat 1989-ben Le Mans-ban a Mercedes-Benz társaként győzedelmeskedett.

Az F1-ben
A csapat F1-es debütálását 1991-re tervezték, de a Mercedes mégsem szerette volna a versenyeken képviseltetni magát, Saubert azonban továbbra is támogatta. A hinwilli gárda 1993-ban állt először rajthoz.
Az első két évben még Mercedes motor hajtotta a gépeket, aztán ahogy a németek átpártoltak a McLarenhez, Sauber Ford-ra váltott, később pedig a Ferraritól szerzett motorokat. 2006-tól a BMW-vel kötött szerződést. Habár a csapat nevében továbbra is szerepelt a Sauber név, Peter Sauber már aktívan nem irányította a csapatot. Ahogy aztán 2009 végén bejelentette a BMW, hogy nem kíván a továbbiakban a királykategóriában szerepelni, Sauber meg-/visszavásárolta a csapatot, így a következő szezonban ismét a rajtrácson láthatjuk az autóit.

Pilóták
1993-ban JJ Lehto és Karl Wendlinger ült a Sauberek volánjánál. A következő évben Frentzen érkezett a csapathoz, aki 1995-ben már szerzett egy dobogós helyet a csapatnak, így összetettben a 7. helyen végeztek. A további években nem igazán jöttek a sikerek.
2001-ben voltak a legeredményesebbek. Sauber Heidfeld mellé leigazolta Raikkönent. A srácok az év végére a 4. helyre tornászták fel a csapatot.
Maradtak a középmezőnyben, de a versenyképességük folyamatosan romlott.
2002-ben Kimi átült a McLarenbe, Sauberes helyét Massa kapta meg. A csapat összetett 5. lett. 2003-ra Massával nem hosszabították meg szerződését, az istállóhoz visszatért Frentzen. A brazilt azonban nem sokáig tudták nélkülözni, a következő évben ismét leigazolták Fisichella mellé, akit a szezon után Villeneuve váltott.

2010-re a csapat Kamui Kobayashival és Pedro de la Rosával kötött szerződést. Kobayashi tavaly remek teljesítménnyel helyettesítette a sérült Glockot a Toyotánál, de la Rosa értékes tesztpilótai tapasztalatával segítheti az istálló munkáját.
Az új konstrukció Ferrari motorral és váltóval épült fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése