2010. március 18., csütörtök

A hír igaz: a Bridgestone az év végén elhagyja a Forma-1-et


A napokban olyan hírek kerültek napvilágra, miszerint a japán gumigyártót mégis meg lehet győzni a maradásról. Ezek a híresztelések azonban alaptalannak minősültek, ugyanis a Bridgestone ismét megerősítette, hogy a szezon végén végleg kiszáll a száguldó cirkuszból.
„Sajnálatos módon a cégünk meghozta a döntést, és semmi nem változott azóta” – jelentette ki a Bridgestone motorsport igazgatója, Hiroshi Yasukawa az Autosportnak. Azt azonban hozzátette, hogy a Bridgestone meg fogja vizsgálni az FIA által kiírt tendert, de ennek ellenére sem hiszi azt a japán szakember, hogy döntésüket megváltoztatják. Yakusakawa nem zárta ki annak lehetőségét, hogy cégük eladhatja a forma-1-es technológiáját egy konkurensének. Az FIA még nem hirdette meg a pályázatot a következő évre, azt azonban már majdnem biztosan tudni lehet, hogy két koreai gumigyártó, a Hankook és a Kumho is komolyan érdeklődik a Forma-1 iránt, de nem kizárt, hogy akadnak új jelentkezők is.
A Michelin korábban már jelezte, hogy csak akkor térnek vissza a száguldó cirkuszba, ha a jövőben előtérbe kerülnek a zöld technológiák.











(kép: http://www.bulbul.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése