2010. március 17., szerda

Kimi Raikkönen

Motorosból autóversenyző
Kimi Matias Rä
ikkönen 1979. október 17-én született Espoo-ban, Finnországban. Háromévesen már az édesapja által készített kismotort hajtotta. Bátyjával, Ramival nagyon megkedvelték a kis kétkerekűeket, több versenyben is kipróbálták magukat. Aztán pár évvel később édesapjuk elvitte a srácokat a házuktól nem messze fekvő gokartpályára, ezek un a fiúk itt töltötték legtöbb idejüket. Ramiból rallyversenyző lett, Kimiből pedig Forma-1-es világbajnok.

Kimi 9 évesen kezdett el versenyezni gokarttal, rendszeresen indult a Finn bajnokságon, de részt vett az európai és a világbajnoki futamokon is. 1998-ban az ismert angol pilótamenedzser, David Robertson vette szárnyai alá Raikkönent. Ma fia, Steve Robertson menedzseli a finnt. 1999-ben a Formula-Renault-ban versenyzett, első futamán 3. lett, a Manor Motorsport színeiben, a Formula-Renault Téli Bajnokságában pedig négy futamból négyszer győzedelmeskedett. A következő évben szintén ezzel a csapattal nyerte meg a Brit Formula-Renault 2000 sorozatát, ahol 10 versenyből hétszer győzött, a Formula-Renault Európabajnokság 3 futamán indult kettőt meg is nyert.

Üdv a cirkuszban!
Felfigyeltek a finn srácra, még ebben az évben a Sauber-Petronasnál Mugello-ban megfutotta első köreit egy Forma-1-es autóval, amit több teszt is követett. Robertsonnak (ekkor még az idősebbiknek) sikerült meggyőzni Peter Saubert, hogy a Forma-1-es csapatában a helye a fiatal pilótának. Azonban még Saubernek is meg kellett győznie erről néhány embert. Elsősorban tulajdonostársát, a főszponzor Red Bull fejét Dietrich Mateschitzet, ezután pedig az akkori FIA elnökét, Max Mosleyt. Utóbbi nem akarta a nagyok közé engedni a tapasztalatlan fiút. Kimi máig a legkevesebb formulaautós tapasztalattal bíró versenyző, hiszen csupán 23 indulást jegyzett F1-es karrie
rje előtt.
Sikerült egyezséget kötni Mosleyval, miszerint az első 4 futamra Kimi megkapja az ideiglenes szuperlicencet, a későbbiekről pedig majd tárgyalnak. 2001-ben az Ausztrál GP-n debültált Raikkönen, egyidőben egyik későbbi csapattársával Montoyával, és az egyik legnagyobb ellenfelével, Alonsoval. Élete első királykategóriás futama ide vagy oda, Kimin a feszültség egyetlen jele sem látszott. Ő békésen szunyókált, a rajt előtt 20 perccel személyi trénere találta meg és keltette fel, hogy jó lenne már az autója környékén sertepertélnie. (Nemcsoda, hogy Jégembernek hívják!) Ezek után 7.-ként intette le a kockás zászló. Persze a sajtó örült a futamot megelőző sztorinak, de elsősorban nagyon pozitív
véleményekkel illették a finn teljesítményét. Ilyen kezdést követően Max Mosley se várta meg a 4 futamot, a második előtt Kimi ideiglenes versenyengedélyét állandóra változtatta.
A szezonban Heidfelddel együtt 21 pontot szereztek a csapatnak, amivel 4.-ek lettek a konstruktőrök versenyében. Már az évad során pletykálták, hogy Mika Hakkinen visszavonul, és a McLaren már meg is találta utódját Kimi személyében. Sauber nem nagyon akarta elengedi Raikkönent, de végül a finn többször levelet intézett munkaadójához, miszerint szeretne inkább Ron Dennisnél dolgozni.

Az ezüstökkel „csak” ezüstöket
2002-től így átvette Mika helyét és a McLaren pilótája lett. Az első
wokingi gárdánál töltött évében 4 dobogós helyet szerezve összetettben a 6. helyen zárt. 2003-ban először került nagyon közel a világbajnoki címhez. Az utolsó futamig harcolt Schumacherrel, csupán 2 ponttal maradt alul a csatában, így lett ezüstérmes először. Ebben az idényben szerezte első futamgyőzelmét Sepangban.
A következő évben problémák voltak a kocsi megbízhatóságával, 3 dobogóval és egy győzelemmel összesített 7. lett. A magánéletében fontos változ
ás történt, a nyáron két és fél év ismertség után feleségül vette a 2000-es év skandináv szépségkirálynőjét, Jenni Dahlmannt.
2005-ben másodjára tett kísérletet a vb cím elhódításáért. Új csapattársat is kapott, Coulthardot Montoya váltotta. Kimi tehetségéhez és tudásához kétség sem fért, de az autóval még mindig többször küszködött, és a gumicserét tiltó szabály sem kedvezett a McLarennek. Hétszer végzett az élen a szezon során (ahogyan Fernando is), de Alonsot ezzel sem tudta megállítani, így újra „csak” második lett.
A 2006-os konstrukcióval ismét nem harcolhatott az elsőségért, 6 alkalommal dobogóra állhatott, de még mindig túl sokszor kényszerült feladni a küzdelmet.

A Ferrarival összejött
Monzában aztán Schumacher bejelentette visszavonulását, és azt is, hogy helyét a vörös csapatban Raikkönen veszi majd át. Ezek után minden szurkoló és szakmabeli Kimitől a világbajnoki címét várta, ami meglehetősen nagy nyomás lehetett a finnek. Ráadásul érkezésekor a Ferrari az elmúlt évek legnagyobb átalakulásán esett át. Nemcsak Schumacher vonult vissza, hanem a motorguru Paolo Martinelli és Ross Brawn is elhagyták a csapatot, később pedig Jean Todt is búcsút intett az istállónak.
2007 igen izgalmas évadot hozott a sportágban. A McLaren és a Ferrari pilótái felváltva győzedelmeskedtek. A szezon vége felé közeledve egyre szorosabb csata alakult ki a Hamilton-Alonso-Raikkönen hármas között. A Brazil GP előtt matematikailag Kiminek volt a legkisebb esélye a vb címre, de aztán megnyerte a versenyt. Végre világbajnok lett! (Igaz, hogy nagyon szoros lett a végeredmény: Raikkönen: 110 pont, Hamilton és Alonso: 109 pont.)
2008-ban aztán jött a „kipörgésgátló nélküli” időszak, összetettben csapattársa, Massa meg is előzte. De két győzelmet és 7 dobogós helyet besöpörve így is 3. helyen zárta az évadot. 2009-ben a sajtó többször is foglalkozott vele, hogy Kimi motivációja csökkent és érdeklődését vesztette a sportág iránt. Egy győzelem és négy dobogós hely összetett 6. helyre volt elegendő.

Kacsintások másfelé
Iceman nagy sportbarát, északi szármáza miatt leginkább a téli sportokban jártas. Sokszor hallhattuk/láthattuk, hogy snowboardozik, síel vagy jégkorongozik. James Hunt álnéven hazájában többször indult hószánversenyeken, persze itt is győzött. A motorok iránti szeretete sem múlt, nem egyszer mutatkozott Svájban építtetett egyedi chopperjével. A rally felé is elkezdett közben kacsintgatni. Menedzserével saját csapatuk (Raikkönen Robertson Racing) van a Formula-3-ban, de itt inkább csak a pénzét adja a versenybe.


A 2009-es évad végén hivatalosan is bejelentették, hogy a Ferrari leszerződteti Fernando Alonsot. Kiminek ezzel új csapat után kellett néznie. Elmondása szerint szívesen visszament volna a McLarenhez, azonban bejelente
tték, hogy ott Buttont alkalmazzák. Közben a Brawn Mercedesre változott, így még egy utolsó esély kínálkozott a finnek a száguldó cirkuszban. De ez sem jött össze, „német válogatott”-at alkotva Schumacher a Mercedes színeiben tért vissza.Kimi a rallyban folytatja az autósportot, az idén egy Citroennel száguldozik majd. Elvileg egy évre hagyta itt a száguldó cirkuszt, reméljük gyakorlatilag is, és ebben az egyben nem fogja követni honfitársát, Mika Hakkinent, aki szintén egy évet akart kihagyni, de többet se jött vissza a Forma-1-be.
Mivel a rallys pályafutásában is a Red Bull működik közre, szárnyra kaptak olyan találgatások, hogy jövőre, amikor Webber szerződése lejár, esetleg Raikkönen az ausztrál helyén, az energiai
talosok pilótájaként térne vissza a királykategóriába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése