2010. március 15., hétfő

Kimi nem tér vissza?


A Ferrari menedzsere, Luca Baldisseri a mai napon érdekes kijelentést tett a 2007-es év világbajnokáról, Kimi Räikkönenről: szerinte ugyanis a finn pilóta soha többet nem fog visszatérni a Száguldó Cirkuszba. Mindezt arra alapozza, hogy Kimi jól érzi magát a rally világában, így nem valószínű, hogy 2011-ben ismét a Formula 1-ben szerepelne. Baldisseri azt is elmondta, hogy Räikkönen a 2007-es győzelmét követően vesztett a motivációjából, és a 2008-as, sorozatos hibák sem győzték meg, hogy lenne még itt keresnivalója.

Kimi úgy nyilatkozott, hogy megfelelő ajánlat esetén visszatér a Forma 1-be, és ez a „megfelelő ajánlat” valószínűsíthetően a Red Bullos Mark Webber helye lehetne, amennyiben az ausztrál az év végén visszavonul vagy elhagyja csapatát. Mindez persze nagyban függ az idei teljesítményétől is, így egy esetleges gyenge szereplés lehet, hogy megnyitná a visszafelé vezető utat Räikkönen számára.

A Kimi szurkolók nagyon csalódottak és dühösek voltak, amikor 2009-ben bejelentették, hogy Alonso a helyére érkezik a Ferrarihoz. Sokáig folytak a tárgyalások más csapatokkal is, hogy legyen egy jó helye a finn pilótának (a legfelkapottabb pletyka a McLarenhez való visszatérés híre volt), ám ezek is rövid távon meghiúsultak.

4 megjegyzés:

  1. Sok minden kimaradt az eredeti Cikkből!! Azt miért nem lett ide írva hogy Kimit dicsérte Luca Baldisseri! Vagy az hogy mekkora tehetségnek tartják őt a Ferrarinál?? Ha már le fordítassz egy cikket akkor azt szó szerinte fordítsd le !

    VálaszTörlés
  2. szerintem más hangnemben is le lehet írni a véleményed, ja és lemaradt a neved, egy kis észrevétel:)

    VálaszTörlés
  3. ez a cikk nem Kimi ellen irányul

    VálaszTörlés
  4. Kedves Névtelen!
    Nem állt szándékomban egy az egyben ide áthelyezni az eredeti cikket, igyekeztem inkább a lényegesebb dolgokat kiemelni... valóban kimaradt a Kimit dícsérő rész, sajnálom ha ez ennyire hiányzott Neked... legközelebb figyelni fogok erre! További szép napot! :)

    VálaszTörlés