2010. április 2., péntek

Beindulnak a kiscsapatok

A Maláj nagydíj első és második szabadedzését mindhárom újonc csapat sikerrel vette, és mindannyian pozitívan értékelték a pénteki napot.

Közülük is még mindig a legjobban a Lotus csapata áll, továbbra is megelőzik a Virgin és a HRT alakulatát. Jarno Trulli és Heikki Kovalainen (valamint a délelőtt folyamán Kovalainen helyén köröző maláj Fairuz Fauzy) is elégedettek voltak az autóikkal, problémamentes tesztet hajtottak végre. Fauzy szerint egy esetleges esős versenyen (amire valljuk be, elég nagy az esély) akár fel is borulhatnak az erősorrendek, így bizakodva várják a futamot.

Szintén sikeres tesztnapot tudhat maga mögött a Virgin csapat is, a délelőtt folyamán Glocknak ugyan voltak gondjai a szervóval, ám ez hamar megoldódott, és értékes köröket tettek meg csapattársával, Lucas di Grassival együtt.

A legboldogabb talán a Hispania Racing Team volt, mivel az évadban először tudtak problémák nélküli napot elkönyvelni és a két pilóta összesen 110 kört teljesített a pénteki nap folyamán.

Holnap, majd vasárnap a futam során megmutathatják, valójában hol is tartanak a fejlesztésekkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése