2010. április 4., vasárnap

Eső nélküli Maláj nagydíj

Még el sem rajtolt az idei harmadik futam, a Maláj nagydíj, máris egy kiesővel számolhattunk: Pedro de la Rosa autója már a felvezető körben megadta magát, motorproblémája volt a spanyol pilótának.
Mint később, a futam leintését követően kiderült, másnak is akadtak problémái a felvezető körében: Fernando Alonso sebességváltója is fölmondta a szolgálatot, ez miatt a spanyolnak, elmondása szerint az összes kanyarban improvizálnia kellett...

A rajt viszonylag simán lezajlott (Barrichello autója ragadt csak ott a rajtrácson), Sebastian Vettel már az első kanyarban az élre ugrott, és ott is maradt a kockás zászlóig. A versenytáv folyamán egyszer sem került veszélybe a pozíciója, a második Webber is tartósan 3-4 másodpercre volt az ifjú némettől.

Az első kiálló Glock volt, miután összeütközött Jarno Trullival, és kénytelen volt feladni a további küzdelmeket. Eközben Hamilton folyamatosan jött előre, a Ferrarik viszont beragadtak a két Toro Rosso mögé, ami megpecsételte sorsukat.

A 9. körben Kobayashi, majd a 10-ben Schumacher estek ki, utóbbi a kerékfelfüggesztés törése miatt. A 12. körben Liuzzi lassult le és adta fel a további versenyzést.

Ezután eléggé eseménytelen időszak következett (leszámítva a Button - Massa - Alonso - Hamilton előretörő négyest), a 19. körben Kovalainen, majd a 34-ben Petrov esett ki. Néhány körrel a leintés előtt Alonso utolérte Massát és Buttont, ám hiába támadta őket, előzni nem tudott. Két körrel a vége előtt Alonso motorja megadta magát, így a spanyol is kiállni kényszerült.

A futamot végül Vettel nyerte Webber és Rosberg előtt. A futam pozitívumai a kiscsapatok, a Virgin először fejezett be versenyt (di Grassival), a HRT pedig megelőzte a Lotust.

A várva várt nagy esőzés elmaradt, ennek "köszönhetően" egy eléggé eseménytelen futam zajlott a Kuala Lumpur-i pályán.

Maláj Nagydíj, verseny:
1. Vettel Red Bull-Renault
2. Webber Red Bull-Renault + 4.8s
3. Rosberg Mercedes + 13.5s
4. Kubica Renault + 18.5s
5. Sutil Force India-Mercedes + 21.0s
6. Hamilton McLaren-Mercedes + 23.4s
7. Massa Ferrari + 27.0s
8. Button McLaren-Mercedes + 37.9s
9. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari + 1m10.6s
10. Hulkenberg Williams + 1m13.3s
11. Buemi Toro Rosso-Ferrari + 1m18.9s
12. Barrichello Williams-Cosworth + 1 kör
13. Alonso Ferrari + 2 kör
14. Di Grassi Virgin-Cosworth + 3 kör
15. Chandhok Hispania-Cosworth + 3 kör
16. Senna Hispania-Cosworth + 4 kör
17. Trulli Lotus-Cosworth + 5 kör

Kiesők: Kovalainen Lotus-Cosworth 46 kör
Petrov Renault 32 kör
Liuzzi Force India-Mercedes 12 kör
Schumacher Mercedes 9 kör
Kobayashi Sauber-Ferrari 8 kör
Glock Virgin-Cosworth 2 kör
De la Rosa Sauber-Ferrari 0 kör

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése