2010. május 12., szerda

Monacoi Nagydíj előzetes


A versenynaptár legnagyobb persztizsű helyszíne Monaco. A tengerparton, gyönyörű épületek közt fut a pálya vonala. Aki teheti, egy jachtról nézi végig a futamot.

A 3340 méter hosszú pálya a városon halad keresztül, így a futamra teljesen átvarázsolják a közutat. A pályát 6 hétig tart előkészíteni a versenyre (kerékvetők, lelátók, bokszutca stb.), a lebontási munkálatok pedig 3 hetesek. Az aszfaltcsík és a kanyarok is igen szűkek, így az előzés nehéz. Érdekes lesz, hogy az idén 24 fősre nőtt m
ezőny hogyan fér majd el a kvalifikáció első részében, mennyi feltartás lesz majd.

Monaco érdekessége, hogy az első edzésnapot csütörtökön rendezik, péntek szünet. A bokszutcában itt a menetirány szerint nem jobb, hanem bal oldalon találhatóak a depók. A pályához nem tartozik külön díjátadó pódium, így az első három helyezett egy lépcsőn hallgathatja meg a himnuszokat és veheti át a kupát. Emlékezetes volt tavaly, amikor Button nyert, leparkolt a parc fermében, miközben a rajtrácson kellett volna hagyni a kocsit, a díjátadó helyszín előtt. Így kénytelen volt elfutni a ceremónia helyére bukósisakkal a kezében. :)

A hétvége programja:
csütörtök: 1. szabadedzés 10:00, 2. szabadedzés 14:00
szombat: 3. szabadedzés 11:00, időmérő 14:00
vasárnap: futam 14:00


(Képek: felső: cdf.fnal.gov, pályarajz: worldwideticketing.com)

1 megjegyzés:

  1. Kedvenc helyszín :) Izgalmas időmérőt és versenyt várok, de ne a kis csapatokon múljon :P

    VálaszTörlés