Tovább folytatódott a versenyt népszerűsítő programsorozat. Ebben az évben a Clark Ádám tér – Lánchíd – Roosevelt tér vonalon rendezték meg a Forma-1-es autók bemutatóját. Látványos pillanat volt, amikor a Lánchídon a Palik László vezette autó vonalát keresztezte a levegőben a Bochkor és Besenyei irányította repülőgép. A rendezvényen felvonultak a Red Bull és a Toro Rosso pilótái is, valamint veterán versenygépekkel mutatkozott Lauda és Berger.
A futam előtt némiképp változott a pilótafelállás; a Spyker csapatnál Markus Winke
Ha visszaemlékezünk a 2007-es nagydíjra, talán előbb villan be az időmérő, mint maga a verseny. A kvalifikáció utolsó részében a kerékcserénél Alonso megvárakoztatta Hamiltont, így a britnek nem volt ideje egy újabb gyors kör teljesítésére, „csak” 2. legjobb időt tudta autózni Alonso mögött. A versenybírók 5 helyes rajtbüntetéssel sújtották a spanyolt, a McLarentől pedig már előzetesen elvették a Hungaroringen gyűjtött pontjait.
A futamot az első kockából induló Hamilton nyerte, Raikkönen és Heidfeld előtt.
23. Magyar Nagydíj 2008.
A 2008-as évtől jelent meg hazánkban az Angliából származó szolgáltatás, már a mozikban is nézhetővé vált a Forma-1. Normál jegyáron, 100 m2-es vásznon, HD minőségben, Világi Péter és Farkas Péter kommentálásban volt élvezhető a száguldó cirkusz.
A Hungaroringen kisebb átalakítás történt. A paddock egyes kanyar felőli végét kibővítették és meghosszabbították, valamint a boxoknál is történt némi modernizálás. Az átépítés miatt az egész depófeljárót újraalkották. Lebontották az éttermet, a vizesblokkot és az előtte lévő lépcsőt is. Az alagút közvetlen folytatásaként építették meg az új feljárót, miközben a főkapu felőli, a pálya felett átívelő utat érintetlenül hagyták. A versenyvonalon egy kisebb korszerűsítés is történt, a 6-os és 7-es kanyarban lecserélték a rázóköveket.
Ismét megrendezték a Forma-1-es pilóták és a magyar hírességek közötti labdarúgó-mérkőzést. A találkozót ezúttal a ferencvárosi Albert Stadionban szervezték meg, ami 6:6-os döntetlennel zárult.
A Forma-1-es autók bemutatóját ez évben a Balatonra költöztették. Sebastien Bourdais, Gerhard Berger és Palik László ismét az energiaital-gyár autóival indultak felvonulásra a Tihanyi Apátságtól, majd hajóval érkeztek meg Siófokra, szórakoztatni a nagyérdeműt. A rendezvényről természetesen Besenyei Péter sem hiányozhatott.
Sikeresen záródtak a tárgyalások, Magyarország 2016-ig rendezhet Forma-1-es futamot.
A hétvégén több pilótát is akadályoztatott a forgalom. A csütörtöki sajtótájékoztatóról azért késett Kimi Raikkönen, mert egy dugó miatt a svájci reptéren ragadt. Hamilton és Kubica pedig a szombati edzést késte le majdnem. Az M3-ason egy baleset miatt alakult ki torlódás, a fiúkat egy magyar motoros juttatta el a pályára, még idejében.
Az első sorból a két McLaren, Hamilton és Kovalainen indulhatott, azonban a rajtnál mindkettőjüket megelőzte a 3. kockából startoló Massa. Hamilton a 41. körben defektet kapott, és egy egész kört kellett végigsántikálnia, mire vissza tudott jutni a boxutcába. Szokatlan látvány volt, hogy a depóban több autó is lángra lobbant (Nakajima, Bourdais, Barrichello). Massa a 67. körig vezette a versenyt, de ekkor leállt a hajtóműve, így a vezető pozíciót Kovalainen vette át. A finn fiú megszerezte első futamgyőzelmét, Glock és Raikkönen előtt.
24. Magyar Nagydíj 2009.
Igaz, hogy nem a futamot közvetlenül megelőző program volt, de mindenképp említést érdemel a májusban megrendezett, két napos, szegedi Red Bull Show. Szombaton a kiállított autókat lehetett megcsodálni, vasárnap pedig a Dóm tér – Novotel hotel – Aradi vértanú
A futam hetében a Budai Várban rendezték meg a Hungaroringfestet, ahol többek közt Bern Maylander, Christian Danner és David Coulthard is tiszteletét tette, persze egy kis autóbemutatóval.
Az időmérő történetét mindenki ismeri, sajnos. Massa a 4-es kanyar előtt telibe kapta a Barrichello autójáról leszakadó közel 1 kilós rugót. A koponyasérülést szenvedett brazilt kórházba szállították, majd megoperá
25. Magyar Nagydíj 2010.
Izgatottan várjuk a hétvégét…. :)
Forrás: Autósport és Formula VII/9., VIII/9., IX/9-10., X/8. szám, a szakdolgozatom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése