2010. július 11., vasárnap

Interjú Kiss Pál Tamással

Rövid beszélgetésünk a magyar pilótával még a World series by Renault hétvégéjén készült. A Formula Renault 2.0 versenye után sikerült megszólaltatnunk Kiss Pál Tamást.

Hogyan értékelnéd a mai teljesítményed?

Én úgy gondolom, hogy jó verseny volt mindenféleképpen. A gyorsaságom meg volt, csak azt sajnálom, hogy az időmérő nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, így nem lehetett csodát várni. Az első 10 hely volt kitűzve, és pont 10. lettem. Ez mínusz 16 autót jelent. Számomra ez egy nagyszerű eredmény. Nagyon jó volt itthon versenyezni, ennyi szurkoló előtt, és hogy ilyen hangzavar vett körül.

Mennyire érzed magad jól a csapaton belül?

Nagyon jó a viszony mindenkivel a csapatban. Mindenkivel jól megvagyunk, megosztjuk a titkainkat akár a pályával kapcsolatban. A csapat örült annak, hogy hazai környezetben elöl tudtam végezni.

Fejlesztéseknél mennyire adnak a véleményedre?

Én úgy gondolom, hogy nagyon sokat, főleg a mérnököm. Mindent elhisz, amit a beállításokkal kapcsolatban mondok, és szerintem emiatt is jutottam el ide, ahol most vagyok.

Mik a jövőbeli terveid? Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulmányaidat a versenyzéssel?

Ez még kérdéses, és elég nehéz. Előtte még vegyenek fel az egyetemre, és akkor majd meglátjuk, hogy fog sikerülni.

Milyen gyakran látogatsz haza?

Eddig csak egy-egy hétre tudtam hazaugrani. Most jön egy hosszabb szünet, és egy hónapot itthon leszek. Egy kemény féléven vagyok túl, aztán újult erővel Anglia következik.

Vannak barátaid a pilóták között?

Inkább ismerősök vannak, de ha néhányszor találkozom a pilótákkal, akkor elbeszélgetünk. Barátaimnak viszont a csapattársaimat tekinteném és a csapatom.

Van-e esetleg példaképed a Forma-1-ből?

Először is mindenki, aki oda eljutott, mert ez egy nagy dolog. De leginkább Schumachert emelném ki közülük.

Nem érzed azt, hogy valami kimaradt volna az életedből a nagy hajtás miatt?

Barátokra és ismerősökre kevesebb idő jut. Bulizni nem járok, de nem is hiányzik. Már megszoktam. Úgy gondolom, hogy nincs okom panaszkodni, hogy mi volt, és mi nem. Annak örülök, ami most van, és ahová eljutottam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése