2010. március 14., vasárnap

Fernando Alonso győzött Bahreinben

A Ferrari kettős győzelemmel biztosította be vezető helyét az első verseny után. Nézzük a vasárnapi futam történéseit.


Sebastian Vettel a rajtot követően megtartotta első helyét. Fernando Alonso megelőzte csapattársát, Felipe Massát. /Mint az ismeretes, Fernando Alonso és Felipe Massa autójában motort cseréltek, ami ezúttal nem jár büntetéssel. Az idei szabályok értelmében nyolc motorral kell gazdálkodniuk a csapatoknak. Aki a kilencediket is felhasználni kényszerül, az tízhelyes rajtbüntetéssel számolhat. /
Mark Webber autója pár körrel később füstölni kezdett, ám az ausztrál folytatni tudta a versenyt. Robert Kubica megpördülôse, valamint Adrian Sutil rajtja sem sikerült emlékezetesre. A mezőny különösebb fennakadás nélkül megúszta az első kanyart. Sebastian Vettel pár kör után kényelmes előnyre tett szert. Karun Chandhook, a Hispania Racing versenyzője viszont néhány kör után feladta a versenyt. Nico Hülkenberg autója az egyik kanyarban megcsúszik, ám a német össze tudta szedni magát. A Virgin csapat versenyzője, Lucas Di Grassi autója pedig nem sokkal a indulást követően megadta magát. Sutil szép előzéseket mutatott be, miután a rajtot követően pozíciókat vesztett. Rosberg a rajtot követően Hamilton elé került, aki szorosan követte a német versenyzőt. A Sauber Ferrari két versenyzője elbíbelődött egymással, De La Rosa könnyedén előzte meg csapattársát, Kamui Kobayashit, aki nem sokkal ezután belassult, majd feladta a versenyt.
A 13. körben Robert Kubica érkezett kerékcserére. Előtte a Hispania Racing Team versenyzője, Bruno Senna látogatott a boxba új abroncsokért. A 14. körben Alguersuari és Petrov is megérkezett, akinek a kerékcseréje nem volt zökkenőmentes. A Renault meg is adta magát a boxban. Eközben Vettel magabiztosan vezeti a Bahreini Nagydíjat. Előnye 5 másodperc körüli a második helyen autózó Fernando Alonsoval szemben. Robert Kubica a friss gumikkal megfutja a verseny leggyorsabb körét. Hamilton és Michael Schumacher keménykeverékű gumikat kap. Glock autója sem bírta sokáig a versenyt. Alonso Nico Rosberggel a 17. körben érkezett gumicserére. Nagy volt a forgalom a boxutcában. A legöbben ekkor érkeztek új abroncsokért. Hamilton a kerékcserét követően Nico Rosberg elé került. Eközben Nico Hülkenberg a Williams versenyzője megelőzi Heikki Kovalainent. Sebastian Vettel a 18. körben kap új gumikat. Robert Kubica a kezdeti nehézségek után felküzdötte magát a 11. helyre. A Renault lengyel versenyzője lelkesen előzgette társait. Bruno Senna autója a 19. körben bemondta az unalmast. Úgy látszik a Hispania Racing Team egyelőre nem sokáig bírja a hosszabb távot. A Sauber-Ferrari versenye sem telt el zökkenőmentesen, Pedro De la Rosa ugyanis a 29. körben kiesett. Eközben Fernando Alonso egyre gyorsabb köröket futott. Sebastian Vettel kezdeti előnye elveszni látszott. A spanyol versenyző minden egyes körben közelebb került a német pilótához. Pár körrel később Alonso gumikímélő üzemmódra váltott, majd ismét begyorsult, és a 34. körben ő is és Massa is megelőzte az addig versenyben vezető Sebastian Vettelt. A Red Bull-nak gondjai akadtak, hiszen a brit Lewis Hamilton is könnyedén elment mellette. Sebastian Buemi Torro Rossoja az utolsó körben adta meg magát.
A versenyt a Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso nyerte csapattársa, Felipe Massa előtt. A harmadik helyen a McLaren-es Lewis Hamilton végzett.


2010 Formula 1 GULF AIR Bahrain Grand Prix


1. Fernando Alonso /ESP/ - Ferrari__25 p
2. Felipe Massa /BRA/ - Ferrari__18 p
3. Lewis Hamilton /GBR/ - (McLaren)__15 p
4. Sebastian Vettel /GER/ - (Red Bull Racing)__12 p
5. Nico Rosberg /GER/ (Mercedes Benz GP)__10p
6. Michael Schumacher /GER/ (Mercedes Benz GP)__8p
7. Jenson Button /GBR/ (McLaren)__6p
8. Mark Webber /AUS/ - (Red-Bull Racing)__4p
9. Vitantonio Liuzzi /ITA/ - (Force-India Mercedes)__2p
10. Rubens Barrichello /BRA/ - (Williams Cosworth)__1p
11. Robert Kubica /POL/ - (Renault)
12. Adrian Sutil /GER/ - (Force India Mercedes)
13. Jaime Alguersuari /ESP/ - (STR Ferrari)
14. Nico Hülkenberg /GER/ - (Williams Cosworth)
15. Heikki Kovalainen /FIN/ - (Lotus Cosworth)
16. Sebastian Buemi /SWI/ - (STR Ferrari)
17. Jarno Trulli /ITA/ - (Lotus Cosworth)

(kép forrása: http://cache.daylife.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése