2010. július 11., vasárnap

Kiélezett helyzet a Red Bullnál - Vajon mi fog ebből kisülni?

A Silverstone-i versenyhétvége után is úgy tűnik marad a puskaporos hangulat az energiaital-gyárosok háza táján. Két versenyzőjük között ugyanis állandósulni látszanak az éles viták. Sebastian Vettel és Mark Webber között ez az egész helyzet a Török Nagydíjon tornyosodott ki, ahol is a két versenyző kiütötte egymást az első és második helyeken haladva.
Néha úgy érzem, mintha ez nem is sport lenne, hanem valami rossz szappanopera. Ott ugyanis intrikából van bőven. Na de ez autósport. Meg kéne oldani a gondokat házon belül és akkor nem lenne ez az adok-kapok. Az utóbbi időben rengetegen fordultak Sebastian ellen, mivel úgy vélik, a csapat inkább őt támogatja. Olyan kommenteket is olvastam különböző oldalakon, amelyek szerint Vettel nagyképű. Néhány hozzászóló szerint a német versenyző nem bírja elviselni azt, ha nem ő győz, és ha esetenként csapattársa jobb nála. Én úgy gondolom, hogy idő kell ahhoz, hogy valaki feldolgozza a sikert, a hirtelen jött népszerűséget, ez kinek könnyebben megy, kinek nehezebben. Ez alapján még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket egy ember viselkedéséről. Főleg úgy, hogy személyesen nem is ismerjük az illetőt. Vajon milyen érzése lehet az embernek olyankor, amikor a boxutca összes riportere a nyakában lohol, csakhogy szóra bírja? A média pedig különböző képen mutatja be az adott versenyzőt, vagy az adott helyzetet.
A hétvégén kialakult a „szárny-história” Az történt ugyanis, hogy Sebastian Vettel autóján meglazult az orrkúp, és emiatt sérült a szárny. A Red Bull a pontverseny állására hivatkozva, valamint a mutatott teljesítmény alapján úgy határozott, hogy Mark Webber első szárnyát átrakta Vettelére. Az időmérőt aztán a német versenyző nyerte, Mark Webber a második helyen végzett. A versenyen aztán Sebastian Vettel defekt miatt a mezőny végéről kezdte meg a felzárkózást, Webber pedig megnyerte a futamot, majd ezután tett egy kijelentést, ami a következő volt:„Nem rossz teljesítmény egy második számú versenyzőtől” – mondta Webber levezető körében a csapatrádión és később az újságíróknak is elárulta: nem tette túl magát a szombati történéseken”. Azt is nyilatkozta, hogy már megbánta, hogy hosszabbított a Red Bullal. Hétfőn viszont újra tárgyalóasztalhoz ülnek. A Török Nagydíj utáni megbeszélésen sem javultak a csapaton belüli viszonyok, ezért hacsak nem találnak olyan megoldást, ami mindenkinek jó, nem várhatunk csodát házon belül. Az akkor készült képek sem a felhőtlen kapcsolat érzetét keltették az emberben. Túlságosan is az volt az érzésem, hogy azokat a fotókat azért készítették, hogy lenyugtassák a kedélyeket. A későbbiekben ugyanis egyáltalán nem azt láttuk, hogy a két versenyző „megférne” egymás mellett. Úgy érzem ők ketten lassan elviselni sem fogják egymást. Christian Hornernek pedig valljuk be nehéz dolga van a kettejük kibékítésében. És nem könnyű ilyen helyzetben megfelelő döntést sem hozni. Azok, akik azzal vádolják a Red Bullt, hogy Vettelt előnyben részesítik Webberrel szemben, nézzék meg a korábbi éveket, valamint a többi csapatot. Alig találunk olyan istállót, ahol sosem esett szó az egyik pilóta előnyben részesítéséről. E téren most épp a Red Bull táncol pengeélen. De úgy hiszem egy élmenő csapat esetében előbb, vagy utóbb szó esik arról a bizonyos csapatsorrendről.

1 megjegyzés:

  1. Azt hiszem Szabó Róbert mondta a műsorban, h a Red Bull beleesett a nagy csapatok csapdájába. Teljesen egyetértek vele.
    A baj, h nem úgy néz ki, mint amit Hornerék megfelelő időn belül rendezni tudnának. Így, bármilyen nagy technikai fölényben legyenek, a vb címbe is kerülhet a dolog.... nem tenne jót a sportágnak, ha ez mégjobban elmérgesedne....

    VálaszTörlés